Sziasztok!
Meghoztam az ígért André Schürrle novellát, amiről nagyon fontos tudni, hogy már körülbelül egy éve porosodik a laptopom, ezért is kérek mindenkit, hogy az esetleges hibákat nézzétek el, hiszen nem volt valami sok időm átnézni. Elég rövidecske és még annó Titaniának írtam, mert akkor kezdtem megszerettetni velük a németeket. :)
Ja, igen fontos még tudni, hogy a Világbajnokság döntőjéről szól és elég sok változtatás van benne, tehát nem követi tökéletesen az eseményeket. Igazából az első évfordulón akartam feltenni, de közbejöttek a dolgok, de azért remélem elnyeri ígyis a tetszéseteket.
Nos, sikerült szerencsére a felvételim, de a vártnál jóval hamarabb kezdődik az egyetem, ezért nem tudok pontos időpontot mondani, hogy mikor jön a következő novella illetve rész, de az oldalsávba minden ki van/lesz téve. Remélem megértitek, hiszen ez a nyaram továbbra is tanulásból áll, amit én rühellek a legjobban. Élvezzétek a hátramaradt időt és kellemes pihenést, nyaralást, tanulást stb. kívánok.
U.I. A kommentekre és a mailekre válaszoltam, voltam egy kis megjegyzéskörúton is, de még nem jutottam el a végéig.
Rúzsos puszi mindenkinek! :)
Győzelem és áldozat
Összekulcsolt ujjakkal
álltam és néztem a többi focistabarátnő felé, akik hasonlóképpen vezeték le a
feszültségüket. Mutatóujjamat a fogam közé vettem, annyira izgultam a pályán
lévő válogatott csapatért. Iszonyú kemény hónapokon vannak túl, aminek
eredménye ma este meg kell, hogy legyen. Egyszerűen nem érhet véget úgy az
egész, hogy nem győztesként térnek haza.
Fehér
mez pólómat milliószor simítottam már le a mai nap folyamán, de újra megteszem,
mert izzadt tenyeremnek jólesik az anyag érintése. Később visszatér a
toporzékolás is, amely önkéntelenül tör elő lábaimból. A hasam mégnagyobb
görcsbe rándul, amikor látom, hogy Basti ellen újabb szabálytalanságot követnek
el. Nem akarom elhinni, hogy ez a focista, hogy bírja még erővel, hisz annyi szerencsétlenség
történt vele az utóbbi percekben, hogy ilyenkor az lenne a normális, ha
lecserélnék. De nem, hajt tovább egyenesen előre megmutatva, hogy a németek
valóban küzdenek és harcolnak azért a kupáért, amely megilleti őket.
Félve pillantok a mellettem álló Lenara, aki
szintén görcsösen kapaszkodik kedvese mezébe. Apró halvány mosolyt eresztünk
meg egymás felé, ezzel bíztatva a másikat, hogy még van remény. Féltünk
természetesen, hisz nem könnyen hevernék ki a fiúk, ha az álmuk nem válna
valóra főleg úgy, hogy a régiek közül sokan távoznak. Szólásra nyitottam a
számat, de egyetlen hang sem jött ki rajta és Lena már újból a pályát
pásztázta. Figyelmemet újból a meccs kötötte le ugyanis a fiúk, újból támadni
készültek, de az a gól csak nem akart jönni. Sokadjára vonta magára a
pillantásomat a szerelmem, aki teljes odaadással minden erejét felhasználva
rótta a köröket, hogy végre labdához jusson.
A mostanra korántsem fehér meze szorosan
tapadt az izzadtságtól nedves testére ezzel is hangsúlyozva, hogy mennyire
motivált. Széles hátán a kilences számot minden egyes alkalommal, amikor meglátom,
mélyen megrendít és elönt az a szokásos bizsergető melegség. Minden porcikámmal
szeretem a csatáromat, aki annyiszor bizonyította az évek alatt, hogy van miért
küzdenünk. Voltak problémáink nem is egy, de átvészeltük őket és tudom, ha nem
Andréval tettem volna, már rég nem az lennék, aki ma vagyok. Ő segített a nehéz
napjaimon, minden egyes percben mellettem volt és általa jobb ember lettem,
általa önmagam lehetek. Két éve és nyolc hónapja élek őszintén, mert akkor
kezdtünk el komolyan foglalkozni a kapcsolatunkkal, azóta elválaszthatatlanok
vagyunk. Soha egyikőnk sem nézett ferde szemmel egy másik nőre illetve férfira.
Számunkra megszűnt mindenki, amikor megláttuk egymást a stadionban. Fotósként
kerültem a Chelsea-hez, amely nagy álmom volt főleg, hogy sikerült sportfotósként elhelyezkednem és bár eleinte
nehezen indult a munka miatt a kapcsolatunk, de mára ebben is kiegészítjük egymást.
Szőke
haja, amelyen annyit gúnyolódok meglebben miközben szaporázza lábait, hogy
segíthesse társait. Legszívesebben beszaladnék a pályára a tömeg ellenére is és
biztató csókot lehelnék a szájára, mert látom a vonásaiban, hogy kezd úrrá
lenni rajta a csalódottság. Tökéletesen megértem, hogy miért érez így, hisz ez
nem egy átlagos meccs itt történelmet írhat a csapat. A szám, a kiszáradás
szélén állt, a torkom már régóta jelzi, hogy holnap iszonyatosan fog fájni, de
nem hagytam abba kiabálva skandáltam a többiekkel a biztató szavakat miközben
nem vettem le a szememet a kékszemű pudingomról. Újra beletörölöm a tenyeremet
a fehér pólóba, de nem érek rá azzal foglalkozni,, hogy rajtam kívül szinte
mindegyik barátnő tökéletesen fest. Az én hajam zilált, apró göndör hajszálak
hullnak az arcomba, amelyeket idegesen seperek félre miközben tovább skandálom a
biztató szavakat. Izgatottságom a tetőfokra hág, amikor a fiatal Mario Götze
gyorsan megiramodik előre, mikor látja, hogy a szőkeségem labdához jut.
Minden egyetlen pillanat alatt játszódik le, az
egész stadion feszülten néz a lelátóról. Egy gyönyörű passz következtében,
amelyet a szerelemem add Götze bevágja a labdát a hálóba esélyt sem adva az
argentin kapusnak a védésre. Egyszerre lélegez fel minden német szurkoló míg a
játékosok góljukat ünneplik. Az argentinok csalódottan, de annál jobban
ösztönözve akarnak tovább játszani, miközben szurkolótáborúk néhol bosszúsan,
néhol mérhetetlenül idegesen kiabálnak mindenféle szörnyűséget. Figyelmen kívül
hagyom ezeket az alpáriságokat. Felemelő érzés, hogy a 112. percben elérték
azt, hogy egy ország lélegezzen fel és könnyebbüljön meg, mert végre hosszú
építkezések után, de meglett az a hőn áhított trófea.
Az
idő ezek után mintha szállna, az ellenfélnek már esélye sincs az egyenlítésre
hiába szerez be egy újabb sérülést Basti és Müller, nem tudják megállítani őket.
A bíró sípszója után az egész stadion megőrül, mintha kitört volna a harmadik
világháború fülsiketítő ordibálásba kezdenek. A fiúk egyenlőre még képtelenek felfogni,
hogy megnyerték a 2014-es Világbajnokságot van, aki lefagyva áll van, aki
elterül a pályán, de a legtöbben ölelkezni kezdenek. Elvétve ugyan, de az
argentinok kezet ráznak a most már világbajnokokkal majd csalódottan verődnek
kisebb csoportokban a zöld pályán. Nem érzek sajnálatot irántuk, mert elnyomja
az öröm hisz életem értelmének teljesült a leghőbb vágya és hozzájárult a
sikerhez. Az elmúlt hosszú percek feszültsége pillanatok alatt távozok a
testemből, felváltja a boldogság és óriási mosolyt varázsolok az arcomra.
Többen összeölelkeznek, mint például Mandy, Jessica és Lena, de nem állok
készen csatlakozni hozzájuk pedig nemsokára jelenésünk van, hisz elsőként
szeretnénk gratulálni a fiúknak. Most kizárólag csak bámulni tudom őket és
vadul integetni, amikor André felnéz azokkal az óceánkék szemeivel. Csókot
dobok neki viszonzásul egy vigyorral ajándékoz meg majd csatlakozik újból a
csapathoz. Átadásra kerülnek az érmék mindenkit megjutalmaznak köztük az
argentin válogatott is bezsebeli az ezüstérmet, ami szintén nagy dicsőség,
Lionel Messi megkapja az aranylabdát bár az arcán látszik, hogy mennyire nem
tud neki most örülni. Ezután következnek a fiúk sorban mindenki megkapja a
győzelemért járó aranyérmet, Manu az aranykesztyűt is hazaviheti majd ezután
érkezik a kupa, amit a magasba lóbálva mutogatnak. A stadionban mindenki
megőrülni látszik, gondolom egész éjszaka csak ünnepelni fognak, az utcák tele
lesznek szurkolókkal, akik lerészegedve barátkoznak majd.
Zöld
utat kapunk a pálya felé én meg előrefurakodva rohanok a kilences karjaiba.
Megszaporázom a lépteim, közben arrébb taszítom a gólszerző barátnőjét és áldom
magam, hogy sarut húztam a lábaimra. Egyre közelebb érve a csatáromhoz, nyújtom
előre karjaimat miközben ő mosolyogva néz. Hatalmas erővel csapódok a karjaiba,
de egyikőnk sem törődik vele, hogy megtántorodunk miközben az egyensúlyunkat
próbáljuk visszaállítani. Lábaimat szorosan kulcsolom a dereka köré és csókot
nyomok ajkaira, amelyek olyan nagyon hiányoztak az elmúlt napokban. Csillogó
szemekkel néz rám, miközben apró puszikat nyom a nyakamra.
- Sikerült, baby végre
teljesült az álmom!- fonja erősebben karjait a combomra, miközben még mindig
ugyanúgy állunk.
- Mondtam, hogy sikerülni
fog, nem? Gratulálok Szőkém! – csókolom meg mélyen, egyáltalán nem érdekelve,
hogy több kamera minket vesz. Levegőhiány miatt válunk el egymástól, de
mindketten úgy nézünk egymásra, mint, akik soha többet nem akarnak elválni
pedig pontosan tudjuk jól, hogy nemsokára újból el kell búcsúznunk, hisz ő a
csapattal ünnepel az elkövetkezendő napokban.
- Köszönök neked
mindent és ígérem kárpótolni foglak, már nagyon hiányoztál. – suttogja rekedten
a fülembe az érzéki szavakat én meg erőset csípek a karjába, mert a pirulásomat
bizonyára többen is látták.
- Te is hiányoztál már
nekem. – suttogom vissza, majd felbátorodva belecsípek a fenekébe, amikor a
kamerák kis időt hagyva nekünk továbbállnak. – Büszke vagyok rád és mégegyszer gratulálok Hősöm!- kacsintok rá és
újból elveszek a csókjába.