Novella---Mesut Özil: A legszebb ajándék

Sziasztok! Tudom, hogy az első részt ígértem meg, de gondoltam Mikulás alkalmával hangolódásképp felteszem az egyik legújabb novellámat, amit ajándéknak írtam. Remélem nincs harag, nemsokára jövök egy kis információval addig is jó olvasást kívánok minden idetévedőnek és lehet zargatni bárhol.
Kellemes Télapózást mindenkinek!

A legszebb ajándék

-Terhes vagyok. – nyögtem ki hosszas idegölő percek után a velem szembe ülő Szerelmemnek, aki hatalmas barna szemeivel lefagyva nézett rám. Féltem neki elmondani, mert mégiscsak egy gyerekről van szó, aki teljesen megváltoztatja az ember életét. Kezeimet az ölembe fektetve idegesen tördeltem, közben a szemeimet le sem vettem a középpályásomról, aki egy nehéz évet tudhat a háta mögött a csapat miatt, a környezete teljesen megváltozott valamint az előtte álló világbajnokság is csak tetézi az  amúgy is zsúfolt életét. Három éve alkotunk egy párt, ami  életem legszebb időszaka volt és csak remélni tudom, hogy továbbra is ilyen lesz, mert semmiképp nem akartam elhagyni őt, de a gyermekünkről se vagyok hajlandó lemondani. Nem tudom mit érezzek, gondoljak hisz az arckifejezéséről semmit nem lehet leolvasni és ugyanolyan lefagyva ül. Durván végigsimítottam sötétbarna hajamon majd lassan felálltam, hogy talán ezzel a cselekedettel felrázzam a németem. Az elhatározás sikerült, amikor két lépés után megtántorodtam, mert megszólalt végre.

-Te…ter…terhes vagy? – értetlenkedett miközben követte a példámat és felállt a hófehér kanapénkról amelyen eddig ült és kíméletlenül falta az információkat amelyeket a nemrég távozó cégigazgató hagyott nála. – De mégis hogyan? – közeledett felém lassan még mindig értetlenül, aminek következtében szörnyen ideges lettem.

-Hadd ne kelljen Mes, elmagyarázzam, hogyan lesz a gyerek! – szóltam rá, mert értem én, hogy ez új neki nekem is az vagy talán azt hiszi nekem ez természetesebb? Mert akkor el kell mondjam, hogy nem. Bármennyire imádom a gyerekeket ez a helyzet nekem is új én is megvagyok rettenve a franc essen bele az én hasamba növekszik a közös gyerekünk, ami egy új élet és kilenc hónap múlva belőlem fog kipotyogni.

-Szóval akkor nekünk kisbabánk lesz? Ez azt jelenti, hogy apa leszek? – kérdezte, de meg sem várva a válaszom zárt a karjai közé aminek eredményeként az eddigi feszültségem elszállt. Szorosan bújtam közelebb hozzá ami szinte már lehetetlen volt majd fúrtam az arcomat a nyakhajlatában és utat engedtem a könnyeimnek. – Ne sírj Édesem, nincs okod rá.- emelte fel a fejem amikor megérezte a könnyeimet és óvatosan törölte le őket az ujjaival.

-Én csak így vezetem le a feszültségemet, azt hittem, hogy miután megtudod elhagysz és minden jel arra mutatott, amikor lefagyva ültél. –szipogtam majd újra beletemetkeztem az ölelésébe.

-Ugyan már Életem nem gondolhatod komolyan azt, hogy nem örülök a mi babánknak, akit összehoztunk. Egyszerűen csak váratlanul ért, de mindennél boldogabbá tettél, nálam nem is létezik boldogabb ember. Miért kell mindig a legrosszabbra gondolni? – nevetett fel miközben a kezét a még lapos hasamra fektette és körkörös mozdulatokkal elkezdte simogatni.

-Tudod milyen vagyok muszáj mindig a legrosszabbat feltételezzem nem én lennék, ha nem így gondolkodnék. Megijedtem és nem gondoltam arra, hogy ennyire meglepődtél, egyből az jött le, hogy arra gondolsz, hogyan szakíts velem. Istenem, nem tudnám mit csinálnék nélküled. – sóhajtottam miközben Mesut az ölébe kapva indult meg a hálószobánk felé. –Mit csinálsz Mesut Özil? – nevettem miután óvatosan lefektet a hatalmas bézs ágyunkra majd lekapva a lábbelimet takart be.

-Nem gondolod, hogy a gyermekem anyját engedem bármit csinálni. Neked pihenned kell és nyugalomra van szükséged, hogy a kislányom egészségesen fejlődjön. – puszilta meg a homlokom miután leült a térdeimhez, de a tekintetét továbbra se vette le arról a pontról ahol a kicsink fejlődött.

-Ugye tudod, hogy még van kilenc hosszú hónapunk ami alatt megfoglak őrjíteni, különben is nem feküdhetek egész végig ágyban. Egyáltalán nem biztos, hogy kislány lesz. – nevettem amikor értetlenül bamba ábrázattal nézett. – Kicsim ugye tudod, hogy nem játszhatod az aggódó apukát folyton? – leheltem apró csókot azokra a tökéletes ajkakra miután feltornáztam magam ülőhelyzetbe.

-Dehogyisnem és aggódni fogok egészen addig míg a karjaimban nem tarthatom a lányomat. Erről nem nyitok vitát most pedig aludj amíg én körbetelefonálok mindenkinek. – állt fel, de elkaptam a karjait mire kérdő tekintettel nézett vissza.

-Rendben aggódhatsz csak ne vidd túlzásba. Nem gondolod, hogy kicsit korai szólni még a babáról a többieknek? – kérdeztem, de mint aki meg sem hallotta a kérdésemet ment ki a fehér ajtón majd húzta be maga után lassan. Tudtam, hogy nem a szüleinket fogja értesíteni hisz egyikünk sincs jóba velük. Mesut az apjával áll hadilábon, sehogy se tudják rendezni a kettejük közt lévő folyamatos harcot a cég miatt én pedig anyámmal nem jövök ki amióta elköltöztem. Jólesően hajtottam a fejemet vissza a párnára amin éreztem a focistám illatát és kizárólag arra tudtam gondolni, hogy milyen nagy fordulatot vett az életünk ettől a naptól kezdve. Izgatottan vártam, hogy mi lesz velünk később, vajon egy év múlva ilyenkor hol leszünk és mit csinálunk? Mielőtt átadhattam volna magam az álomvilágnak berontott Mesut.

-Mit mondott az orvos? Minden rendben van? Honnan tudtad meg, hogy terhes vagy? És…mi… hogy… - zavarodott össze miközben kérdésekkel bombázott. Fogalmam sincs, hogyan jött rá ez a roham vagy akármi, de egyben biztos vagyok valamelyik csapattársa volt a bűnös.

-Nyugodj le Mes, nem kell kiborulni. – közöltem, de mintha a falnak beszéltem volna ugyanolyan kíváncsian meredt rám.

-Kiborultam úgyhogy jobb lesz, ha minél előbb belekezdesz, mert szétrobbanok. Elfelejtettem megkérdezni, mégis milyen apa leszek én?  – szorította ökölbe a kezét, ami nála egyet jelentett a dührohammal.

-Te leszel a világ legjobb apukája ezen ne is agyalj többet. Az orvos amikor elmentem hozzá a sok hányinger és tünet után azt mondta, hogy tökéletesen van a baba minden normális. Most pedig hagyj aludni teljesen elfáradtam. – hunytam le a szemem és egy apró, de tökéletes csók után elhagyta a szobát, hogy tovább bosszantsa magát. Istenem, azt hiszem több gondom lesz vele ezalatt a kilenc hónap alatt, mint a babával.

4 hónappal később 

-Mondtam én, hogy meglesz az a világbajnoki cím! – repültem a Nyolcas karjai közé aki miután szorosan magához ölelt, csókot nyomott a számra, ami talán nem épp illett közönség elé, aztán tenyere egyből a már látszó pocakomra tévedt. Igaz nem nőtt még nagyra amit most értékeltem hisz a Világbajnokságra nem szerettem volna kijönni hatalmas pocakkal, hogy aztán velem legyen tele a német sajtó, de Mesutal akartam lenni. 4 hónapos terhes vagyok ragyogok a büszkeségtől, hogy álmaim férfijának teljesült a vágya valamint, hogy a terhesség ennyire imádnivaló. Egyetlen percét sem adnám el semmiért főleg, hogy az apuka míg el nem kellett utazzon a bajnokságra minden pillanatban mellettem volt és mindenben részt vett, nem tántorodott vissza, amikor a hajamat fogta a vécé fölött miközben a gyomrom tartalmát ürítettem. Nem akart elhagyni, amikor pedig muszáj volt átkozta, hogy pont idén rendezik meg a tornát. Az utolsó utáni pillanatban is ott volt és biztosítanom kellett arról, hogy a baba nem felejti el az általa kifejlesztett körkörös simogatást, mert elmondása szerint nem élné túl, ha a lánya elfelejtené az apukáját. Mosolyogva néztem a csillogó barna szemekre és kezeimmel az izzadt mellkasát támasztottam.

-Tudom kicsim, de mesélj hogy vagytok? – vont közelebb magához, hogy a sajtósok még véletlenül se furakodhassanak kettőnk közé. Fehér nyolcas mezem tökéletesen illet rám bár nem hangsúlyozta ki a terhességemet és eddig nem hoztuk a nyilvánosságra biztos voltam benne, hogy Mesut előbbi tette hatalmas spekulációt vált majd ki.

-Mi tökéletesen vagyunk és az orvos szerint tökéletesen van odabent. Egyetlen gond van csupán … - néztem fel rá, de  meg sem várta míg bejezem a mondandómat közbevágott.

-Mi a baj? Esküszöm felkaplak és már rohannunk is a kórházba nem érdekel ez a felhajtás, sem az ünneplés. – kezdett el idegeskedni aminek eredményeképp csak rávigyorogtam és elkezdtem piszkálni a nyakában lévő aranyérmet. Lepillantottam fehér nadrágomra, amelybe a meccs során kismilliószor beletöröltem a kezem feszültség levezetésképp. Iszonyat meleg volt Brazíliában fogalmam sincs hogyan bírták ki ebben a hőségben a játékosok. A copfba fogott hajam rontott a helyzeten, mert szorosan tapadt a nyakamra aminek köszönhetően csak még rosszabbá vált az egész. –Liz, had ne kelljen felemelnem a hangom! – morogta, de én csak tovább mosolyogtam.

-Ha nem szakítottál volna félbe már tudnád, hogy mit akartam mondani. Annyi a gond, hogy a lányod pontosan olyan, mint te, imád rugdosni és míg te a labdát rúgod ő a bordáimat. – öleltem át és éreztem, hogy a focistám elernyed karjaim közt. Tudom, hogy nagyon hiányoztunk neki és ezért volt ennyire indulatos meg persze nagyon ritkán tudtunk beszélni akkor is csak pár szót, mert rohannia kellett így nem értesülhetett minden apró dologról, ami a babával kapcsolatos és az első rúgásokról is lemaradt ami mérhetetlenül csalódottá tette. –Már most látszik, hogy tiszta apja lesz, hisz már kezdettől fogva tudtad, hogy lány.

-Szóval rosszalkodik odabent és idegesíti anyucit. Nembaj apás kislány lesz és ketten rúgjuk majd a labdát. – vigyorgott. Éreztem, hogy szüksége volt most erre és még boldogabb lett attól, hogy megtudta, hogy a lánya már most rá üt.

-Vagy pedig nagy táncos lesz és le sem tudjuk majd nyugtatni. Komolyan mondom, hogy a rúgásai is szakasztott olyanok, mint a tieid. A bordáimat használja labdának amit folyamatosan kapura akar rúgni. Nem értem, hogyan lehet ennyi ereje egy olyan csöpp lánykának, mint neki. – simítottam végig a pocakomon majd Mesut félrelökte azt onnan és a szokásos mozdulatokat alkalmazta aminek következtében a babánk felélénkült és ujjongva köszöntötte az apukáját.

-Már most imádom pedig még ki sem bújt. –suttogta. – Nagyon fájnak? – célzott a rúgásokra.

-Vélhetően majd ketten mindent el fogtok érni nálam. Néha mikor ereje teljében van akkor megérzem, de amikor nyugodt akkor csak apró simogatás. – közöltem vele, de több időnk nem maradt kettőnkre hisz a többiek elkezdtek csatlakozni hozzánk és folyamatosan gratulálni a babához valamint a fiúk megkezdték az ünneplést és mi lányok pedig mosolyogva léptünk oda a többi győzteshez. Nemsokkal később fáradtan foglaltam helyet az egyik padon hisz, ahogy haladunk előre annál jobban kifáradok. Fülig érő szájjal néztem az ünneplő szerelmemet akinek az arcán  mérhetetlenül nagy boldogságot láttam. Lena, Sami barátnője ült le mellém, aki minden előrejelzés nélkül helyezte a tenyerét a pocakomra.

-Gyönyörű kisbabátok lesz és, ahogy látom Mesut alig fér a bőrébe az izgalomtól. – fonta keresztbe a combjait miközben Sami is megérkezett hozzánk majd ő is levetődött a barátnője mellé és érdeklődve figyelte a beszélgetésünket.

-Igen, tényleg nagyon várja már, hogy megérkezzen. – pillantottam a párosukra. Lena nagyon szép nő volt és mindezek mellett barátságos. Vele kötöttem a leghamarabb barátságot, mert az első pillanattól kezdve közvetlen volt míg a többieknek idő kellett, hogy ugyanis keveset tartózkodunk Németországba vagy pedig valamikor én nem utazok el egy-egy mérkőzésre. Például most is csak a meccs előtt találkoztunk, mert én csak az utolsó nagy megmérettetésre tudtam eljönni egyrészt a munkám miatt másrészt nem tesz jót ez a nagy változás most nekünk.

-Ugye tudod, hogy nem lehetett lenyugtatni? Folyton rólatok beszélt szörnyen idegesítő volt már, de szerencsére itt vagyunk a finisbe és nem kell sokáig elviseljem. Még egy hetet adtam volna neki utána vélhetően már támadták volna. – tájékoztatott Khedira amin jót nevettem, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire elviselhetetlen lesz a csapatnak a Nyolcasom monológjai a lányáról. Mire a végére értünk a nagy nevetésnek megérkezett az említett személy aki összekulcsolta a kezeinket és továbbra is csillogó szemekkel figyelt.

-Gyere te Világbajnok! – húztam közelebb a tarkójánál fogva.

5 hónappal később 

-Ne húzd az időt Mesut vedd fel a telefont apádnak. –rágtam a fülét miközben a mézes süteményeket kentem, amelyekre annyit vártam. Mikulás alkalmával szerencsére nem kellett sem meccsre, sem edzésre mennie így otthon ünnepelhettünk kettesbe. Hatalmas pocakommal felé fordultam, amikor újból rezegni kezdett a konyhapulton a telefonja. A nappaliban ült a laptopja előtt és mindenféle bugyuta videókkal szórakoztatta magát valamint terhes könyveket bújt. Az utóbbi pár hónapban többet olvasott ki, mint én teljesen lázba hozta az egész. Egy ideig nagyon aranyosnak tartottam és tényleg örültem, hogy ennyire várja már a kicsit, de ahogy léptünk előre a hónapokkal úgy vált egyre rosszabbá. Folyton tesztet töltött ki és kérdezgetett valamint minden orvosi anyagra rákérdezett, háromszor.

-Nem fogom felvenni a telefont hívhat amennyit akar, egyszerűen nem akarok a lányom közelébe tudni. – zsémbeskedett. Megértettem, hogy nem akarja, hogy az apja a közelébe menjen a gyerekünknek én sem akartam, hogy anyám elrontsa, de egész nap csöngött az a készülék és teljesen kiakasztott főleg, hogy elméletileg két nappal ezelőtt kellett volna szülnöm, de a pici tökéletesen érzi magát odabent és nem akar kibújni amin Mes jókat mosolyog, de én kevésbé tartom humorosnak, mert már egy bálnának érzem magam aki úgy mozog, mintha egy zsák lenne a nyakába kötve. Persze imádom a terhességet, de a bedagadt láb, fájós hát már kevésbé jó móka még akkor is, ha egy vérbeli szexisten masszíroz. Milliószor gúnyolt már ki a kanapén ülő férfi, aki ugyan nem gondolja komolyan, mert aggódik, de elmondása szerint nem tudja figyelmen kívül hagyni, azt a jelenetet, amikor felállok valahonnan. A kész sütiket kirakom egy tányérba, hogy csoszogva eltudjam vinni a focistámnak. Egyúttal felkaptam a pultról a telefonját amit az ölébe hajgáltam és letettem elé az áhított mézes csodát. Falánk módjára kapott utána miközben az ablakhoz sétáltam, hogy ma már sokadjára, de lássam a kinti hóesést. Mindig szerelmes voltam a fehér fagyott csodába így örültem, hogy ma sem maradt szárazon az utcák és a babám az év egyik legszebb hónapjában jön a világra. Kezeimmel a párás ablakot töröltem le amikor nedves dolgot éreztem a lábaim közt. Ijedten és rémülten néztem le, mert fel sem fogtam, hogy elérkezett az idő. Eddig mindig tényként kezeltem a napot amikor szülni fogok, de most, hogy elérkezett kevésbé tűnt természetesnek.

-Mes…

-Liz értsd meg nem érdekel az apám! – szólt. Idegesen fordultam felé miközben erélyesen rápirítottam.

-Legkevésbé most az apád izgat! Eljött az idő, ma fog megszületni a baba! – izgultam és teljesen elvesztem, de láttam, hogy amint elér a férfim tudatába eluralkodik rajta a pánik, azt se tudva, hogy mihez kezdjen pedig pontosan betanult mindent.

-Gyerünk akkor a kórházba! A holmikat már betettem két napja a kocsiba. – indult meg gyorsléptekkel felém, de még volt annyi lélekjelenlétem a fájások közepette, amik idő közben felütötték a fejüket, hogy elkapjam a karját és megállítsam a nagy rohanás közben.

-Állj meg Mes, segítened kell átöltözni, nem állíthatunk be a kórházba nedves gatyával. – káromkodva ugyan, de a hálószobából futva hozott ki egy nadrágot amelyet nehezen, de sikerült feltuszkolnia rám. Nem éreztem magam szégyenteljesen, mert ez most teljesen természetes volt hisz a gyermekünk pár óra múlva a világra jön és kicsit sem érdekelt az, hogy szégyenlős legyek az apja előtt. – Add a kabátomat. - parancsoltam rá, mert teljesen elvesztette a lélekjelenlétét időközben. Felkaptam magamra miközben egy újabb fájdalmas összehúzódással küzdöttem meg. Megelégelve a sok tétovázásomat felkapott az ölébe, ami nem lehetett egy leányálom és nagy lépetekkel sietett az autó felé amelyhez odaérve becsatolt és már rohant a vezetőülés felé. Beszállva maximumra nyomta a fűtést és beletaposott a gázba. Elég messze laktunk a kórháztól úgyhogy sok fájással néztem szembe, aminek áldozatául a Szerelmem esett hisz folyamatosan őt szidtam amiatt, hogy át kell élnem, ezt.

-Esküszöm, ha ezt túlélem Mesut soha a büdös életbe nem nyúlhatsz hozzám! – hisztiztem, ennek  hallatán pedig mégjobban rátaposott a gázra. –Most csak azt kéne tennem, hogy jól tökön rúglak, hogy érezd mit kell átélnem. – fenyegettem meg mire megeresztett egy mosolyt felém és elkapta a kezemet amellyel görcsösen fogtam a bőrülést.

-Próbálj megnyugodni Szívem, nem tesz jót nektek. – simogatott nyugtatólag mire lehunytam a szemem és kizárólag a hangjára koncentráltam. Szerelmes szavakat suttogott amelyek csillapították az idegeimet, de minden egyes fájás rosszabb lett. Mélyeket lélegeztem, amikor megérkeztük végre a kórházhoz. Mesut kisegített a járműből, de mielőtt beérhettünk volna elkaptam a karját.

-Ne hagyj magamra, kérlek! – könyörögtem, mire aprót bólintott.

-Soha nem hagylak magadra Édesem. –puszilt a hajamba majd a nővérpulthoz vit,t ahol felismertek és rögtön átszállítottak a szülőszobába. Szörnyen izgultam és egész addig nem tudtam megnyugodni amíg meg nem érkezett a lányom apja.

-Ha megindul  következő fájás kérem, hogy nyomjon egy nagyot! – szólított fel az orvosnőm miután átöltöztettek. Beleegyezően bólintottam, amikor szorosan megszorítottam a Szerelmem kezét.

-Ne ilyen szorosan Kicsim eltöröd az ujjaim. – mormogta a fülembe mire egy gyilkos pillantást kapott.

-Mesut Özil te most komolyan, azért izgulsz, nehogy eltörjem a kezed? – sipítottam, de már nem tudtam tovább mondani, mert az emlegetett fájás megérkezett én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy kipréseljem a lányomat. Elvesztettem az időérzékemet csupán a fájdalomra és a nyomásra tudtam koncentrálni, figyelmen kívül hagytam minden biztató szót, amit hozzám intéztek. A lányom erőteljes hangjára lettem újból figyelmes aminek következtében sikeresen elő tört belőlem a sírás. Mesut mosolyogva nézte a kislányt amint bebugyolálják majd a karjába adják. Félve ugyan, de a karjai közé vette és levakarhatatlan boldogság látszódott az arcán. Mérhetetlenül büszke voltam mindkettejükre és földöntúli örömmel figyeltem a párosukat.

-Köszönöm őt neked! – csókolt meg miközben átadta a kis csomagot. – El sem hiszem, hogy kettőnkből lett, ez a világ legcsodálatosabb dolga. Legszívesebben egész életembe csak fognám. – simított végig arcocskáján amelyről már most látszott, hogy tényleg apukája vonásait örökölte.

-A Télapótól kaptuk Őt! – jelentettem ki majd újabb csókot kaptam ajándékba. Megkaptam mindent amire egy ember vágyhat az életben hisz itt van velem a csodálatos férfi aki nap, mint nap bebizonyítja, hogy mennyire szeret és most már velünk van a kislányunk is, aki bearanyozza az életünket. Ennél jobban már a mesékben sem alakulhatott volna!