Novella:- James Rodríguez

Sziasztok! Bár kissé későn, de itt vagyok. Nos, ez a novella, amit ma hoztam nektek igazán nagyon régen íródott, éppen egy kemény időszakon mentem át és jólesett kiírni magamból a dolgokat. Bár kissé hihetetlen, sőt  a valósághoz tényleg semmi köze, mert képtelen vagyok elhinni, hogy valaki így bedőljön az ilyesminek, de hát azt hiszem most ez megvolt engedve. :) Fogadjátok szeretettel és bár nem éppen abban a minőségben íródott, amelyet magamtól elvárok, de mielőtt jön a Map mindenképp szeretem volna egy novellát feltenni. Titania kedvért választottam Őt főszereplőnek, mivel "különleges" helyet foglal el a szívében ez a bizonyos focista.
Utólag is nagyon szépen köszönöm Noeminek itt is a fejlécet, meseszép lett! Puszi csajszi! 

Nem is szaporítom a szót, jöjjön hát:

Vörös rúzs

           

Égette a hátát az a bizonyos tekintet, amely már belépése óta figyelemmel kísérte. Zavarba volt, pedig új élete első lépéseként ezt győzte le. Utálta, hogy nem tudott minden pillanatban uralkodni magán, hogy nem volt képes minden helyzetben a saját jólétét nézni. Önző akart lenni csak magára gondolni és elengedni a múltat, amely visszahúzta őt. Nem akart azokra a dolgokra gondolni, amelyek idáig vezeték, csak akart végre egy olyan napot és estét, amikor ő van előnyben és nem a problémák. Ezért vette  fel a tűzpiros ruhát, amely alig takart valamit a testéből, hosszú combjai a felhasított résznek köszönhetően minden egyes lépésnél megmutatkoztak így a képzelődésnek nem maradt helye. Lábait olyan magassarkúba bújtatta, hogy még tapasztalata ellenére is odafigyelt minden lépésnél.

Szerette, ha megnézték, ha elismerően bólintottak felé. Hiú volt? Lehet. De legalább ez az egy boldogságot vitt az életébe. Érezte, amint a ruha kellemesen megpihen a combján miután kikérte a következő italát. Észrevétlenül nyomkodta fekete telefonja képernyőjét arra a bizonyos üzenetre várva. De az nem akart jönni, már két hónapja folyamatosan csak várt, hátha újra érezheti, azt amit a legelején. Helyette Hazel neve bukkant fel, mintha megérezte volna mikor kell üzennie. Nem válaszolt, úgy érezte várnia kell, hiszen a lány is sokszor megvárakoztatta. Belekortyolt az előtte lévő italba, amelyet már újratöltöttek. Az ital, amint elérte a célját bátorságot adott a lánynak. Olyat, amelyet rég nem érzett már, olyat amelyre szüksége volt, hogy kikapcsoljon. Elöntötte az ereit és végre egyenesen abba a bizonyos tekintetbe nézett bele. Ismerős volt neki a férfi, de nem tudta megmondani honnan. Lehet a bódultság miatt, lehet csak hasonlított valakire, de nem érdekelte. Azok a barna szemek, amelyek sötétebbek voltak a legöregebb whiskeynél fogva tartották. Önkéntelenül húzta mosolyra ajkait, amelyek a legvörösebb színben pompáztak. Tetszett neki a férfi és tudta, hogy ő is neki. Ismerte a csábítás összes titkát, de életében csak egyszer alkalmazta, amikor azt hitte találkozott élete szerelmével. Tévedett és most már kiakarta próbálni mennyire válik be, ha a külsőségre figyel.

Nem érdekelte ki a férfi, hogy mit történt vele, hogyan keveredett pont ide. El akarta csábítani és vele akarta tölteni az éjszakát, kötöttségek nélkül másnap minden megbánás nélkül hazamenni megtanulva, hogy milyen érzés a másik oldalon lenni, amikor semmi és senki nem számít. Továbbra is mosolygott, azonban tekintetét elválasztotta a férfiétől és inkább újabb korttyal égette a torkát. Magabiztosnak akarta magát érezni, ezért lassan mindenkit alaposan végignézett a teremben, hiszen a férfi minden mozdulatát követte.

Mivel elérkezettnek látta az időt, kifizette az italai árát felállt és pontosan úgy időzített, hogy mindenét alaposan megtudja figyelni a fekete hajú öltönyös férfi. Kifelé menet komoran bámulta miután az aprót bólintott tudta, hogy valamit jól teljesített hiszen az intett a pincérnek és a mellette helyet foglaló férfival búcsúzásképpen kezet rázott. A nő tudta, hogy minden nagyon túlságosan hamar történik és talán valami nagyon rosszba sodorja, de akarta, ezt a tapasztalatot. Előkereste a kocsikulcsát, miután kilépett a hideg éjszakai városba, de mire felnézett a férfi, akinek gyerekes arcvonásai csak most tűntek fel, már előtte állt.

- Arra semmi szükség nem lesz! – mormolta majd minden szó nélkül a nő ajkaira tapasztotta a sajátját. Egyáltalán nem tudta, honnan jönnek ezek az érzések, de tetszettek neki így minden visszakozás nélkül viszonozta a csókot.

- Egy szót se, kötöttségek nélkül! – szólította fel miután kifulladva elváltak egymástól. A párja beleegyezően bólintott majd elkapta a kezét és saját autója felé kezdte el húzni. Egyetlen  szót sem szóltak egymáshoz egész úton, de a kissé bódult Tianna alaposan megfigyelt mindent. A kocsi iszonyat drága volt még ő sem lett volna képes kifizetni pedig nem volt szegény. Madrid egyik feltörekvő modellje lévén éppen eleget kereset, ahhoz, hogy a felsőbb rétegbe kalauzolja. A kocsi bőrülésébe belesüppedt és tudta, amint mégtöbb fotózásra felkérik vesz magának egy ilyen gyönyörűséget. Izgatni akarta a férfi fantáziáját szóval, amennyire csak képes volt észrevétlenül de félrehúzta a ruha alsó részét, hogy minél többet mutasson napcsókolta lábaiból.

Hamarosan egy fehér épület előtt álltak meg, amelyen csupa nagybetűvel hirdette, hogy egy öt csillagos hotelbe érkeztek. Egyáltalán nem bánta, hogy nem a lakására vitte, mert semmit nem akart megtudni a férfiról még a nevét sem, nem akarta, hogy mindenféle bűntudata legyen, ha kiderül, hogy házas vagy valamilyen piszkos ügye van. Így csak egy tökéletes este emléke marad, amely idővel talán elfelejtődik, de addig kellemes bizsergést nyújt az alkohol helyett. Mosolyogva nyújtotta a kezét, amikor a férfi kinyitotta előtte az ajtót és apró bizsergő érzés kerítette hatalmába mikor szorosan összekulcsolták a kezeiket. Jólesően fogadta, amit a férfi adott. Kicsit nyugtalanul érezte magát, amikor arra várt, hogy a partnere elintézzen mindent, mert tudta, hogy az este igazi megpróbáltatása most fog kezdődni. Vajon képes lesz valaki olyannal lefeküdni, aki semmit sem jelent neki? Azonban, ha nem használja ki a lehetőséget bánni fogja. Nem akarta, hogy holnap vagy a jövőben bánja mindezeket, úgyhogy megpróbálta elhessegetni ezeket az érzéseket és inkább a férfira összpontosította a figyelmét, aki a egy bejövő hívást nyomott ki. Újból megragadta a piros ruhás nő kezét és a lift felé kezdte húzni, amely tökéletes arany kövekkel volt kirakva.

Minden meseszép volt és tükrözte, hogy tényleg csak azok engedhetik meg magunknak az itteni szobákat, akik képesek mélyen belenyúlni a zsebeikbe. A legapróbb dolog is a pompáról árulkodott hiszen a szobákban  a legnagyobb modernség uralkodott. Azonban nem volt ideje szét nézni, mert a férfi akkora hévvel támadta le, hogy az egyensúlya  cserben hagyta. De nem bánta, mert végre érezte, hogy valakinek, mégha csak ebben a pillanatban is, de ő a legfontosabb. Érezte a férfi vágyát és nem titkolta a sajátját sem. Átadta magát teljesen az érzéseknek. Felszabadult a férfitól és ebben a pillanatban akkora hálát érzett, hogy képtelen lett volna szavakba önteni. Legszívesebben elsírta volna magát, mert képes volt elengedni az összes fájdalmát és érezni teljesen, azt amit kap. Nem érezte magát nyomorultnak, megbántottnak csak kívánatosnak.

Ruhája a padlón végezték, kistáskával együtt később fehérneműje is éppen ott landolt csakúgy, mint a férfié. Órákon keresztül egymással voltak elfoglalva, minden határ és kötöttség nélkül. Később, amikor az álmok mezejére lépett a feketehajú, a nő hálás csókot lehelt a dús ajkakra, majd a fürdőszobába indult. Lezuhanyozott hiszen tudta, hogy még sokáig nem lesz ébren ezek után a társa, mert ő is álomba tudott volna merülni. Összeszedte a maradék erejét, kiélvezte a helyzetet visszabújt az ágyba. Engedett magának fél óra pihenést és elveszett a szorosan ölelő karok között. De miután telefonja rezgésbe kezdett a táskájába észbekapott, nem akart reggel itt lenni, hogy kínosan elvállaljanak és az egész tönkremenjen, úgyhogy felkapta magára a piros ruhát, eligazította, hogy ne tudja senki megszólni majd felkapta a táskáját és az ággyal szemben lévő tükörhöz sétált, ahová a vörös rúzsával a következőket írta:

„Köszönök mindent! A Vörös rúzs legyen az emlékeztető!”

Majd az éjjeliszekrényre tette le az említett rúzst, utoljára megcsókolta a férfit és hangtalanul elhagyta a szobát. A bejárati ajtót kinyitva kilépett a már napsütötte utcára és boldogan nézett bele a reggeli napba, mert tudta, hogy élete egy teljesen új szakaszát kezdi el immár megbékélve és elengedve a múltat.  A férfi semmit sem észlelt az egészből, tovább aludta az igazak álmát, de mikor felébredt elolvasta az üzenetet tudta, hogy érdemes volt odamenni, ahhoz a nőhöz, aki a pillantásával elvette az eszét. Nem akart kötöttséget, a nő sem akart és neki ez nagyon megfelelt. Ismeretlen volt, jó volt, egészen kiemelte a megszokott focista életéből. Mélyen a zsebébe csúsztatta a kis fekete dobozt, amellyel az üzenetet írták és elindult az edzőközpont felé, hogy teljesítse az aznapi feladatát. Szüksége volt a nőre tegnap és tudta, hogy bár nem látja újra, mégis valami olyat adott, ami miatt köszönettel tartozik neki, mert James Rodríguez új élete nem alakult eddig valami fényesen Madridban.

Elhaladt egy újságos mellett, de szerencséjére ma reggel nem állt meg az autójával, hogy megvegye a kedvenc lapját, hiszen épp az esti piros ruhás nő szerepelt a címlapon.

Mi a fene történt itt?

Sziasztok! 

Jogosan kérdezhetné bárki, hogy mégis mi a jó fene történt velem, ugyanis a legutóbbi bejegyzésemben éppen arról fecsegtem, hogy hamarosan visszatérek minden a legnagyobb rendben és egyéb formaságok. Azóta pedig rengeteg minden változott.... nem jó értelemben. Most pedig erről szeretnék nektek kicsit beszélni, merthát ismételhetném magam, hogy nagyon magánjellegű, de akkor nem értenétek meg, hogy miért tűntem el annyi ideig, se szó se beszéd ....egy árva hang nélkül. Meg hát ez az én blogom, ami elvileg arról szól, hogy ne csak a történeteimet ismerjétek meg, hanem engem is, mert bár askon válaszolok, de azt meg nem mindenki olvassa. 

Nos, miután bejelentettem a nagy visszatérésemet az történt, hogy elment minden kedvem az írástól, nem volt ihletem, soknak tartottam a három blogot, ezért ismételten minden írásomat kizárólag ezen a blogon olvashatjátok. Nemsokkal később 3 olyan személyt vesztettem el, aki fontos szerepet játszott a mindennapjaimban. 2-en egymást követő napon távoztak el közülünk szóval elképzelhetetik mennyire megviselt és a harmadik személy pedig olyan hirtelenséggel távozott, hogy felfogni se voltunk képesek, ugyanis kész tragédia volt. Nem mondom, hogy mindegy ne beszéljünk róla, de nem szeretném részletezni. Szóval kb. mire észhez tértem eljött már a május- június a vizsgák hónapjai leginkább erre koncentráltam és, hogy legyen meg sikeresen az első évem, ha már ennyit szenvedtem vele. Na, de az eltelt időszakban megmakacsoltam magam, egyedül éreztem magam olyannyira, hogy egy ideig képtelen voltam bárkivel is beszélni, Titania napokig zaklatott, mert egy üzenetre sem voltam képes visszaírni. Sajnáltattam magam, bezárkóztam, nem éreztem, hogy bárki is megértene, mert nem tudom miért....túl sok volt minden, ami 2016-ban történt. Aztán ráébredtem pár dologra, pár embert ki kellett zárnom az életemből, máshogy viszonyulni a dolgokhoz, új dolgokba belevágni. Szóval eljött az idő, hogy újítsak. Hosszas napok, hetek után átalakítottam a szobámat, teljes egészében, a régi holmik, amelyek annyi éven át velem voltak a kukába kerültek és a helyükbe teljesen újak jöttek. Szóval az első lépések sikeresek voltak, az új bútorok, dekorációk, ágy.... ténylegesen minden elindítottak egy teljesen másik úton. Magabiztosabb lettem, tartok valamerre, de még mindig nem az igazi.... ne kérdezzétek, nem tudom miért. Talán még nem állok teljesen készen még mindig bennem van, hogy néha magam vagyok a világ ellen. Lehet hülyeség, de így van. Nehéz minden apróságon túl tenni magad, főleg ha az mind egyszerre zúdul a fejedre és nem a megfelelő személyek vannak az életedbe.

Mindenesetre túl vagyok az első évemen, az első hónapos gyakorlatomon, sikeresen átdekoráltam a szobám, végre kaptam egy új háziállatot (bár szegény mivel még nagyon pici eléggé butácska, de hát kinövi  idővel) valamint sikeresen teljesítettem, azt a 2 hetet, amit alig vártam, hogy teljen el. Pár embernek nagyon köszönöm, hogy segített, mégha akaratlanul is tette. 

A terveimről pedig csak annyit, hogy összevonnom újra a blogot, felteszek nemsokára olyan novellákat, amelyek már nagyon régóta porosodnak a gépemen és hát megelégedve nem vagyok velük, de addig is legyen mit olvasni. Történetileg pedig a MAP fog előtérbe kerülni immára sokadjára újragondolva, a BIL kicsit szünetel, a  novellák pedig időközönként fognak érkezni. Az e-mailekre, kommentekre, chatbeli kérdésekre hamarosan válaszolok. Ami a blog kinézetét illeti rajta vagyok az ügyön és ezúton is szeretném megkérni, hogy aki kicsi késztetést érez és szívesen vállalná, hogy segít nekem egy csodaszép desinget vagy akár fejlécet varázsolni az írjon már bárhol, mert nagy segítség lenne, hálám pedig üldözné. (Ez lehet csúnya, de szeretném széppé, újjá tenni a blogot) 

Nos, egyenlőre ennyi, ha van valami mindenképpen írok, addig is változni fog a blog szóval lehet pár napig nem lesz elérhető, ne ijedjetek meg. Akkor vágjunk is bele a dolgokba, ha már blog, focisták nélkül nem tudok meglenni.

Mindenkit puszilok! Köszönöm, ha még itt maradtatok.

Díj

Most pedig jöjjön a díj, amit nem régen kaptam meg zooooo - tól, amit ezúton is szeretnék megköszönni. 

Szabályok:

1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad! -

2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad! -

3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról! -

4. Írj 12 dolgot a saját blogodról! -

5. Válaszolj, a 12 kérdésre!-

6. Tegyél fel 12 kérdést!-

7. Kommentelj annak a blogján egy bejegyzéshez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény, a lényeg, hogy építő jellegű legyen!-

8. Cseréljetek linket!-

9. Küld tovább 12 embernek a díjat!-

10. Tedd ki a plecsnit jól látható helyre, úgy, hogy az én blogomra vezessen!-

Zooooo blogjáról 12 tény

- Nagyon szimpatikus blogger és mindenkinek kedvesen válaszol

- A későbbiekben szívesen olvasnám a többi írását más focistákról

- Mario Götzéről ír, aki nekem nem a szívem csücske, de az olvasói nagyon szeretik az általa megírt személyét

- Sokkal szimpatikusabb Götze itt, mint valójában

- Bár mostanában nem volt időm olvasni, igyekszem bepótolni

- Tetszik a cím, mert bár utal a történetre mégse sablonos

- Egy spanyol focistáról is olvasnék

- Egyértelműen látszik, hogy Zooooo nagyon nagy német fan

- A főszereplő neve az én egyik szereplőmnek is a neve :D 

- Basti karaktere a kedvencem 

- Várom a következő részt! :D 

- AK-t van, aki szereti?! 

Saját blogjaimról: 

- Nemrég váltak szét a kis drágák

- Örülök, hogy végre letisztultak lettek

- A MOL egyik szereplőjét, akiről nem mondhatok semmit nagy a kedvencem még akkor is, ha ti nem fogjátok szeretni

- A BIL-t nehezebben írom, mint akármelyik másik írásomat

- A MOL-nak annyi változata volt, hogy megszámolni nem tudom, de végre kiforrott

- Mindig jókat röhögök, ha elolvasom az egyik régebbi írásomat

- Mostanában nagyon szeretek novellákat írni

- Ennek ellenére azonban nem foggyík a listám

- Sokszor írtam olyanról, akit valójában nem kedvelek, talán többször is a kelleténél

- Szeretem az érzelmeket megfogalmazni

- Imádok zárómondatot írni

- A legrégebbi focis ötletem a MOL 

-Mióta blogolsz?

Már általános iskolás korom óta, de azóta a blogok régen törölve lettek, bizonyára jóket nevetnék, hogy milyen írások voltak azok. 

-Hány blogod van?

A mai naptól fogva már 3. 

-Miért kezdtél blogolni?

Kedvtelésből és, mert a régi könyves blogom (azóta már nem elérhető) nem, azt nyújtotta, amit elvártam.

-Van aki támogat a blogírásban?

Természetesen! Ha kommentet kapok az mindig támogat, de a legnagyobb támogatóm Titania. 

-Mi a hobbid?

Alvás.

-Mi ihlette a történeted, honnan jött a blogod alapötlete?

Egy nyári zenéből és esti beszélgetésből indult minden történetem/novellám alapötlete.

-Milyen fajta típusú blogokat kedvelsz? 

A focis fanficeket. 

-Hány blogot olvasol most? 

Fogalmam sincs, de annyira sokat nem. 

-Milyen szemszögből szeretsz blogot írni? 

Régen az E/1 szemszöget imádtam a lány szemszögéből, de mostmár jobban kedvelem az E/3 személyt. 

-Hány díjad van eddig?

Talán három. 

-Milyennek látod a blogod?

Kicsit hánytatott sorsú, de ezen megpróbálok változtatni. 

-Amikor negatív véleményt/kritikát/kommentet kapsz elkeseredsz?

Egy pöppet, igen. 

Még egyszer köszönöm szépen a díjat viszont tovább küldeni most nem szeretném. Hamarosan jelentkezem, addig is legyetek jók! 

Novella: André Schürrle: - Győzelem és áldozat

Sziasztok!

Meghoztam az ígért André Schürrle novellát, amiről nagyon fontos tudni, hogy már körülbelül egy éve porosodik a laptopom, ezért is kérek mindenkit, hogy az esetleges hibákat nézzétek el, hiszen nem volt valami sok időm átnézni. Elég rövidecske és még annó Titaniának írtam, mert akkor kezdtem megszerettetni velük a németeket. :) 

Ja, igen fontos még tudni, hogy a Világbajnokság döntőjéről szól és elég sok változtatás van benne, tehát nem követi tökéletesen az eseményeket. Igazából az első évfordulón akartam feltenni, de közbejöttek a dolgok, de azért remélem elnyeri ígyis a tetszéseteket. 

Nos, sikerült szerencsére a felvételim, de a vártnál jóval hamarabb kezdődik az egyetem, ezért nem tudok pontos időpontot mondani, hogy mikor jön a következő novella illetve rész, de az oldalsávba minden ki van/lesz téve. Remélem megértitek, hiszen ez a nyaram továbbra is tanulásból áll, amit én rühellek a legjobban. Élvezzétek a hátramaradt időt és kellemes pihenést, nyaralást, tanulást stb. kívánok. 

U.I. A kommentekre és a mailekre válaszoltam, voltam egy kis megjegyzéskörúton is, de még nem jutottam el a végéig.

Rúzsos puszi mindenkinek! :) 

 Győzelem és áldozat

Összekulcsolt ujjakkal álltam és néztem a többi focistabarátnő felé, akik hasonlóképpen vezeték le a feszültségüket. Mutatóujjamat a fogam közé vettem, annyira izgultam a pályán lévő válogatott csapatért. Iszonyú kemény hónapokon vannak túl, aminek eredménye ma este meg kell, hogy legyen. Egyszerűen nem érhet véget úgy az egész, hogy nem győztesként térnek haza.

Fehér mez pólómat milliószor simítottam már le a mai nap folyamán, de újra megteszem, mert izzadt tenyeremnek jólesik az anyag érintése. Később visszatér a toporzékolás is, amely önkéntelenül tör elő lábaimból. A hasam mégnagyobb görcsbe rándul, amikor látom, hogy Basti ellen újabb szabálytalanságot követnek el. Nem akarom elhinni, hogy ez a focista, hogy bírja még erővel, hisz annyi szerencsétlenség történt vele az utóbbi percekben, hogy ilyenkor az lenne a normális, ha lecserélnék. De nem, hajt tovább egyenesen előre megmutatva, hogy a németek valóban küzdenek és harcolnak azért a kupáért, amely megilleti őket.

 Félve pillantok a mellettem álló Lenara, aki szintén görcsösen kapaszkodik kedvese mezébe. Apró halvány mosolyt eresztünk meg egymás felé, ezzel bíztatva a másikat, hogy még van remény. Féltünk természetesen, hisz nem könnyen hevernék ki a fiúk, ha az álmuk nem válna valóra főleg úgy, hogy a régiek közül sokan távoznak. Szólásra nyitottam a számat, de egyetlen hang sem jött ki rajta és Lena már újból a pályát pásztázta. Figyelmemet újból a meccs kötötte le ugyanis a fiúk, újból támadni készültek, de az a gól csak nem akart jönni. Sokadjára vonta magára a pillantásomat a szerelmem, aki teljes odaadással minden erejét felhasználva rótta a köröket, hogy végre labdához jusson.

 A mostanra korántsem fehér meze szorosan tapadt az izzadtságtól nedves testére ezzel is hangsúlyozva, hogy mennyire motivált. Széles hátán a kilences számot minden egyes alkalommal, amikor meglátom, mélyen megrendít és elönt az a szokásos bizsergető melegség. Minden porcikámmal szeretem a csatáromat, aki annyiszor bizonyította az évek alatt, hogy van miért küzdenünk. Voltak problémáink nem is egy, de átvészeltük őket és tudom, ha nem Andréval tettem volna, már rég nem az lennék, aki ma vagyok. Ő segített a nehéz napjaimon, minden egyes percben mellettem volt és általa jobb ember lettem, általa önmagam lehetek. Két éve és nyolc hónapja élek őszintén, mert akkor kezdtünk el komolyan foglalkozni a kapcsolatunkkal, azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Soha egyikőnk sem nézett ferde szemmel egy másik nőre illetve férfira. Számunkra megszűnt mindenki, amikor megláttuk egymást a stadionban. Fotósként kerültem a Chelsea-hez, amely nagy álmom volt főleg, hogy sikerült  sportfotósként elhelyezkednem és bár eleinte nehezen indult a munka miatt a kapcsolatunk, de mára ebben is kiegészítjük egymást.

Szőke haja, amelyen annyit gúnyolódok meglebben miközben szaporázza lábait, hogy segíthesse társait. Legszívesebben beszaladnék a pályára a tömeg ellenére is és biztató csókot lehelnék a szájára, mert látom a vonásaiban, hogy kezd úrrá lenni rajta a csalódottság. Tökéletesen megértem, hogy miért érez így, hisz ez nem egy átlagos meccs itt történelmet írhat a csapat. A szám, a kiszáradás szélén állt, a torkom már régóta jelzi, hogy holnap iszonyatosan fog fájni, de nem hagytam abba kiabálva skandáltam a többiekkel a biztató szavakat miközben nem vettem le a szememet a kékszemű pudingomról. Újra beletörölöm a tenyeremet a fehér pólóba, de nem érek rá azzal foglalkozni,, hogy rajtam kívül szinte mindegyik barátnő tökéletesen fest. Az én hajam zilált, apró göndör hajszálak hullnak az arcomba, amelyeket idegesen seperek félre miközben tovább skandálom a biztató szavakat. Izgatottságom a tetőfokra hág, amikor a fiatal Mario Götze gyorsan megiramodik előre, mikor látja, hogy a szőkeségem labdához jut.

 Minden egyetlen pillanat alatt játszódik le, az egész stadion feszülten néz a lelátóról. Egy gyönyörű passz következtében, amelyet a szerelemem add Götze bevágja a labdát a hálóba esélyt sem adva az argentin kapusnak a védésre. Egyszerre lélegez fel minden német szurkoló míg a játékosok góljukat ünneplik. Az argentinok csalódottan, de annál jobban ösztönözve akarnak tovább játszani, miközben szurkolótáborúk néhol bosszúsan, néhol mérhetetlenül idegesen kiabálnak mindenféle szörnyűséget. Figyelmen kívül hagyom ezeket az alpáriságokat. Felemelő érzés, hogy a 112. percben elérték azt, hogy egy ország lélegezzen fel és könnyebbüljön meg, mert végre hosszú építkezések után, de meglett az a hőn áhított trófea.

Az idő ezek után mintha szállna, az ellenfélnek már esélye sincs az egyenlítésre hiába szerez be egy újabb sérülést Basti és Müller, nem tudják megállítani őket. A bíró sípszója után az egész stadion megőrül, mintha kitört volna a harmadik világháború fülsiketítő ordibálásba kezdenek. A fiúk egyenlőre még képtelenek felfogni, hogy megnyerték a 2014-es Világbajnokságot van, aki lefagyva áll van, aki elterül a pályán, de a legtöbben ölelkezni kezdenek. Elvétve ugyan, de az argentinok kezet ráznak a most már világbajnokokkal majd csalódottan verődnek kisebb csoportokban a zöld pályán. Nem érzek sajnálatot irántuk, mert elnyomja az öröm hisz életem értelmének teljesült a leghőbb vágya és hozzájárult a sikerhez. Az elmúlt hosszú percek feszültsége pillanatok alatt távozok a testemből, felváltja a boldogság és óriási mosolyt varázsolok az arcomra. Többen összeölelkeznek, mint például Mandy, Jessica és Lena, de nem állok készen csatlakozni hozzájuk pedig nemsokára jelenésünk van, hisz elsőként szeretnénk gratulálni a fiúknak. Most kizárólag csak bámulni tudom őket és vadul integetni, amikor André felnéz azokkal az óceánkék szemeivel. Csókot dobok neki viszonzásul egy vigyorral ajándékoz meg majd csatlakozik újból a csapathoz. Átadásra kerülnek az érmék mindenkit megjutalmaznak köztük az argentin válogatott is bezsebeli az ezüstérmet, ami szintén nagy dicsőség, Lionel Messi megkapja az aranylabdát bár az arcán látszik, hogy mennyire nem tud neki most örülni. Ezután következnek a fiúk sorban mindenki megkapja a győzelemért járó aranyérmet, Manu az aranykesztyűt is hazaviheti majd ezután érkezik a kupa, amit a magasba lóbálva mutogatnak. A stadionban mindenki megőrülni látszik, gondolom egész éjszaka csak ünnepelni fognak, az utcák tele lesznek szurkolókkal, akik lerészegedve barátkoznak majd.

Zöld utat kapunk a pálya felé én meg előrefurakodva rohanok a kilences karjaiba. Megszaporázom a lépteim, közben arrébb taszítom a gólszerző barátnőjét és áldom magam, hogy sarut húztam a lábaimra. Egyre közelebb érve a csatáromhoz, nyújtom előre karjaimat miközben ő mosolyogva néz. Hatalmas erővel csapódok a karjaiba, de egyikőnk sem törődik vele, hogy megtántorodunk miközben az egyensúlyunkat próbáljuk visszaállítani. Lábaimat szorosan kulcsolom a dereka köré és csókot nyomok ajkaira, amelyek olyan nagyon hiányoztak az elmúlt napokban. Csillogó szemekkel néz rám, miközben apró puszikat nyom a nyakamra.

- Sikerült, baby végre teljesült az álmom!- fonja erősebben karjait a combomra, miközben még mindig ugyanúgy állunk.

- Mondtam, hogy sikerülni fog, nem? Gratulálok Szőkém! – csókolom meg mélyen, egyáltalán nem érdekelve, hogy több kamera minket vesz. Levegőhiány miatt válunk el egymástól, de mindketten úgy nézünk egymásra, mint, akik soha többet nem akarnak elválni pedig pontosan tudjuk jól, hogy nemsokára újból el kell búcsúznunk, hisz ő a csapattal ünnepel az elkövetkezendő napokban.

- Köszönök neked mindent és ígérem kárpótolni foglak, már nagyon hiányoztál. – suttogja rekedten a fülembe az érzéki szavakat én meg erőset csípek a karjába, mert a pirulásomat bizonyára többen is látták.

- Te is hiányoztál már nekem. – suttogom vissza, majd felbátorodva belecsípek a fenekébe, amikor a kamerák kis időt hagyva nekünk továbbállnak. – Büszke vagyok rád és  mégegyszer gratulálok Hősöm!- kacsintok rá és újból elveszek a csókjába.