2015. február 14., szombat

Novella---Bastian Schweinsteiger: Lélekmaradék

Sziasztok! :) Szeretném először is megköszönni az előző részhez a pipákat, az új feliratkozóknak kellemes olvasást kívánok valamint, hogy folyamatosan érkeznek a cserék, amelyek által a szerény kis blog híre is  terjed. Mivel köztudott, hogy Marco a héten hosszabbította meg a szerződését a Borussia Dortmundal, ezért bár nem vele kapcsolatos meglepetést hoztam, sőt mondjuk, azt hogy a rivális csapat egyik legnagyobb játékosáról, de bízom abban, hogy élvezni fogjátok a novellát hiszen nekem az egyik kedvencem. (Nem szeretnék sopánkodni, hogy miért hosszabbított egyszerűen csak örüljünk neki.) Remélem szeretni fogjátok és továbbra is kifejezitek a véleményeteket így vagy úgy. (Kicsit izgulok, hogy mit szóltok hozzá!) 
Hatalmas ölelést mindenkinek, kellemes olvasást az elérhetőségek bármelyik felületén megtaláltok és ne feledjétek #EchteLiebe! 
A ...Because I Love You pedig folytatódik csupán egy kis kitérést tettünk!

Sun Goes Down



Lélekmaradék


A nő magányosan ült a bár legeldugottabb részében, ahol a beérkező emberek még csak látni sem láthatták, de ez tökéletesen megfelelt neki, mert tudta, hogy a barátai és élete szerelme már valószínűleg kutatnak utána. Nem akart lelepleződni, ezért amilyen kicsire csak tudta összehúzta magát és még jobban az árnyak közé húzódott. Az előtte heverő poharat, amely még csordultig volt alkohollal merően bámulta miközben egy újabb száll, stressz oldó cigit szorított a fogai közé. Fogalma sem volt róla hányadikra gyújt rá, az időérzéke teljesen elveszett, mintha az idő is ellene játszott volna lassan, merően telt, amit csak ő érzékelt. Szemét le sem vette a pohár fenekéről és mikor elérkezett a düh, amely újból és újból végigperzselte az egész porcikáját komótosan felemelte a poharat elfogyasztva a szeszt, amely fájdalomcsillapítóként szolgált. Már nem érzett semmit köszönhetően a felesnek a tudatalattija elzsibbadt a mérhetetlen gyűlöletet és önutálatot, mintha a forrástól fogva elvágták volna. Persze ez nem volt lehetséges opció, ezt nagyon jól tudta, mert ez, ami benne van, ez az összevisszaság, rohadt sok fájdalom és megaláztatás mind elkíséri majd a további életében már, ha életnek lehet nevezni az elkövetkezendőket.
- Kellett nekem szerelmesnek lenni, de az ember néha megbolondul már a látványtól is, az érzések meg csak jönnek. – mormogta miközben elegánsan letette a cigit a tartóba, majd a kecsesség minden tulajdonságát mellőzve fésülte hátra hosszú szőke haját próbálva oldani az idegességet és bosszúságot. Erős, már-már fájó copfba fogta össze az addig nyakát csiklandozó zuhatagot. Párszor végigsimított rajta amikor megérezte, hogy valaki figyeli. Körbenézett az alkoholtól bűzlő helyiségen ahol rajta kívül egyetlen nő sem tartózkodott, de ezt honnan kellett volna tudja, amikor hirtelen szaladt be a romos épületbe? Fájt a szíve, fájt mindene, mint testileg, mint lelkileg és kizárólag egy szál cigarettára vágyott, amely képes megnyugtatni fájó idegeit erre pedig a hely tökéletes volt. Vágni lehetett volna a füstöt, de ennek ellenére neki megfelelőnek bizonyult. Meglátta a közelében lévő öreg embert, aki tapadó szemekkel meredt rá, de egy óvatos mosoly után már nem érdekelte tovább a részeg ősz hajú figyelő tekintette és mélyet szívott a szeretett drogból. Nem tudta feldolgozni, hogy a szerelme megcsalta pedig az agya folyamatosan vészjelző utálásokkal látta el, miután Bastian visszatért a Világbajnokságról. Harmonikus kapcsolatban éltek mindent elmondtak egymásnak és kölcsönösen érdekelte mindkettejüket még hat hosszú év után is az, hogy mi történik egy átlagos napon velük. Aztán az ominózus esemény melyen bezsebelték a nekik kijáró díjat megváltozott, zárkózott lett és eltávolodott a nőtől miközben az még mindig ugyanolyan hévvel szerette a hercegét. Még egy kört intett a csaposnak, mert fájóan gyorsan távozott a kábulat, amely megőrizte a józan eszét. A középpályás sikeresen tagadott mindent a lány pedig a fáradság számlájára írta a furcsa dolgokat hisz nem térhetett vissza bomba formába a harminc éves szőkeség, mert sérülések, sérülések hátán jöttek főleg a döntőben, de elkötelezettsége miatt folytatta a meccsek sorozatát, amire természetesen büszke volt. Előkotorta koptatott farmere hátsó zsebéből a szükséges pénzt, amely jócskán megcsappant és hamarosan már csak a füstöt élvezheti, de addig is kihasználja az örömöket. Olyan emlékek elevenedtek meg másodpercek töredéke alatt, hogy akaratlanul is előtörtek a  sebző könnyek a szeméből. Durván törölte le a kezével őket az arcáról amelyen már így is elkenődött a smink mély fekete csíkokat hagyva a csinos arcon. Szerette a férfit annyira, hogy feláldozta volna mindenét érte csakhogy ez az egész egy kitalált sajtóhír legyen, amely tönkre akarja őket tenni. Vagy pedig egy iszonyatos rossz álom, amelyből felébredve Basti vigasztalóan öleli magához hatalmas ágyukban és nyugtatólag elmondja, hogy ilyesmi soha nem következhet be. De nem ébredt fel hiába csípte meg kismilliószor a karját, hiába akarta megégetni a kezét tudta, hogy mindez a valóság és  nemrég a vőlegénye, az élete egy másik nőt érintett meg úgy, ahogy korábban őt.  Nem kellett bevalljon semmit pontosan látta, amit kellett hisz az a nő kézzelfogható bizonyítékkal állt elő és a keselyüknek köszönhetően a címlapon virított a szánalmas képe. Reszketett a keze, amikor a látóterébe került a kocsmáros arca, aki szánakozóan nézett végig rajta és tette le elé az újabb kört. Félt, hogy ennél reményvesztettebbnek már nem tűnhet, de azért kipréselt magából egy apró köszönömöt mire a bajuszos ember válaszul csak biccentett. Ledöntötte a fél pohár italt, amely égette a torkát, mint a tűz és ismét elveszett az érzések hadában amik ellepték, mint a rovarok. Fuldoklott nem tudta, hogyan juthatna ki ebből és találhatna mentsvárat. Talán apja képes lenne helyretenni, de meglehetősen félt a tekintélyt parancsoló szemeitől és hangjától, úgyhogy el vetette azon nyomban az ötletet. Az anyja, őrá még csak gondolni se akart, mert a pénz és a hatalom teljesen elvette a józan eszét ezzel pedig lezárult a kör, megint egyedül maradt minden gonddal, de valójában nem bánta, mert ez Bastian előtt mindig így volt. Jelenleg megint a semlegességet akarta érezni, mert pontosan tudta, hogy az elkövetkezendő hónapok talán évek erről a fájdalomról, megalázottságról és ürességről fognak szólni. Hisztérikusan nevetni kezdett saját helyzetén miközben eloltotta a cigarettát, mert apja tökéletesen megjósolta, hogy ez fog vele történni ő azonban ennek ellenére közhelyesen lehurrogta miszerint szerelmesek egymásba a Bayern játékossal és soha nem tenne meg vele semmi ilyesmit. Emlékezéseiből és kábultságából egy hatalmas tenyér rángatta ki, amely a derekára simult. Félt felnézni, mert tudta, hogy megtalálták bármennyire rejtőzködött hisz Bastian mindig eléri amit akar.
- Hát itt vagy Sophia, azt hittem sosem talállak meg. –csókolt bele a nő nyakába, aki undorodva húzódott el a vörös ajkak elől. – Ne csináld ezt, mindent el fogok magyarázni, de most szépen hazamegyünk veszel egy fürdőt és biztosítunk mindenkit, hogy jól vagy. – próbálta talpra állítani a szerelmét, de látta, hogy könnyen nem fog menni, úgyhogy visszaültette a magas székre miközben belülről széttépte a bűntudat és tehetetlenség, hogy így kell látnia, azt aki mindennél fontosabb a számára. Tette után legszívesebben megölte volna magát és kisfiú módjára viselkedett, mert nem merte bevallani, hogy mekkora állat volt. De szerette a lányt és esze ágában sem volt egy ilyen marhaság miatt elengedni hiszen ők ketten csak együtt tudnak élni.
- Nem! Bastian Schweinsteiger tönkretettél engem, tönkretettél minket és mindazt amiért harcoltunk, hogy meglegyen. Gyűlöllek, elképzelhetetlenül utállak és megvetlek, azért amit velem tettél. Merszed nem volt, hogy elém állj és bevalld, hogy már nem szeretsz. – emelte meg a hangját a lány miközben a focista szíve megszakadt ezek hallatán, de érezte, hogy ezt jogosan kapja. Fájt látnia, hogy elveszíti mindazt, ami élteti, de eltökélten akadékoskodott.
- Tudom, a franc essen is belé, mégis könyörgök, hogy bocsáss meg nekem, mert egy barom voltam, aki nem figyelt rád, mert egy…. egy leszerepelt nő elcsábította. De nem az történt amire gondolsz. Hidd el nem az a helyzet, amit mondott vagy mutatott neked azok csak….
- Nem érdekel már… egyszerűen nem érdekelnek a kifogások Basti annak már lecsengett az ideje. – motyogta a szőkeség közben begyömöszölte a Marlborós dobozt a farzsebébe. A férfi tekintette végigkövette a műveletet és már azon volt, hogy elmondja mennyire utálja, ha a lány ilyesmit szív, de épp mielőtt kiejthette volna a szavakat visszafogta magát. Talpra vergődte magát, megállt a férfi előtt és mélyen a szemébe nézett. Ez sorsdöntő pillanat volt mindkettejük számára, de a 31-es nem engedte el könnyen, azt ami az övé.
-Sajnálom, mérhetetlenül sajnálom, ezt életem végéig minden egyes átkozott nap el fogom mondani, de most hazajössz velem megbeszéljük a dolgokat  és rendbe hozzunk mindent, folytatjuk onnan ahonnan elrontottam. – állt megrendíthetetlenül akadékoskodva nem eresztve a zöld szemű nőt. Kezeit a derekára kulcsolta szorosan magához húzva. A lány engedte neki, mert szüksége volt egy ölelésre még a férfitól mielőtt elveszíti mindenét, mielőtt elveszíti a józan eszét. Arcát belefúrta a fekete felsőbe amely magán hordozta a gazdája jellegzetes illatát mélyen beleszippantott majd elhúzódva lábujjhegyre állva leheletnyi csókot nyomott a férfi ajkára, aki válaszul még közelebb préselte a testét. Ezek után csak zokogni akartak mindketten, fájt minden porcikájuk, azt kívánták bár begubózva lennének a lakásukba meg nem történté nyilvánítva az egészet hisz, ha valaki nem látta volna ugyanúgy szerették egymást, mint azelőtt a szikra pedig teljesen fénybe borította a poshadt, lerobbant bárt.
- Bár kitörölhetném, ezt magamból, de nem tudom, el kell menjek Schwen. – becézte a focistát, aki ezt meghallva hitetlenkedve nézett a nőre pedig oka nem volt rá, mert érezte és tudta, hogy ez fog történni mégis elemi ösztönnel akarta védelmezni a lányt és magának tudni, mert a gondolat is az őrületbe kergette, hogy más férfi karjai ölelik talán egyszer.
- Mi lesz kettőnkkel? Sophia nem hagyhatsz el és nem is fogsz, mert a menyasszonyom vagy, szeretlek és akarlak! – nyomatékosította fennhangon kicsit sem érdekelve, hogy felébreszti a kocsmában lévő alkoholtól búgó embereket, akik kíváncsi tekintettel néztek feléjük, de semmit nem fogtak fel belőle.
- Nem érdekel, belefáradtam mindenbe ebbe, kettőnkbe, az életbe és igen még magamba is. Itt ültem majdnem egy napot, gondolkoztam, éreztem és ittam, de Basti semmit nem változott azon kívül, hogy gyűlölöm magam, mert nem tudlak téged utálni. Minden szavam, amit hozzád vágtam hazugság, de rájöttem, hogy legszívesebben feladnám. – roppantotta össze a férfit a szavak. Bastian még idejében elkapta a lányt, aki erőtlenül omlott a karjaiba. Felkapta az ölébe, biccentett a bárpultosnak és lassan elindult a barna faajtó felé, amelynek kinyitása változások ezreit fogja elhozni. Szíve szerint itt maradt volna ebbe a lebujba, ahol nem fogja veszély és megaláztatás érni a szeretett nőt a tette miatt. Tudta, érezte, hogy a karjaiban fekvő nő soha nem lesz a régi, elvesztette az akaratát, a józan eszét, a szeretni akarását és a szívét, mert ő tönkretette egy élő bábuvá változtatta. Nem sok esélyt látott rá, hogy az esküvő miatt visszatérjen ugyan komótosan, szorgalomból mindent megfog tenni, de csak egy emberi roncs lesz, aki mélyen össze van törve, helyrehozhatatlanul megsebezve. Apró csókot lehelt a füstös hajra, de ebből szinte a nő már semmit nem észlelt. Bastian Schweinsteiger tudta, hogy élete szerelmét most vesztette el.

2015. február 2., hétfő

Díj

Elég régen kaptam egy díjat a legkedvesebb bloggertől, Titaniától, de mindig halasztottam vagy pedig, bevallom, - nem szégyellem - lusta voltam nekifogni a kitöltésének. Szóval ezúton is köszönöm szépen és, ahogy már ígértem a szünetben kitöltöm. 
Köszönöm, puszillak! 

Titania

FELADATOK:
1)Fel kell tüntetni, hogy kitől kaptad!
2)10 dolgot kell magadról írni!
3)A küldő által írt 10 darab kérdésre válaszolni!
4)És tíz blognak/bloggernek kell továbbküldeni! (kihagyom)







10 dolog rólam: 

1) Utálok írni magamról 10 dolgot!
2) Imádom, hogy a legjobb barátnőmmel megtudok szerettetni egy-egy focistát főleg németeket, mert tudom, hogy megcsalásnak érzi a spanyolokkal szemben, de a lelkem ennek örül.
3) Viszont utálom, amikor az ellenkezője történik hiszen van, hogy megszereti azokat, akiket én nagyon utálok és merényleteket követ el ellenem. 
4)  Magába bolondít az instagram pedig nagyon ellene voltam. 
5) Szeretem a régi, inspiráló képeket és zenéket ezért is vannak Lana Del Rey korszakaim hiszen ő mindig sikeresen átadja, ezt a hatást. 
6) Elismerem a modelleket, persze csak természetes keretek között néhányukat megkedveltem, főleg Ekaterinát (Katya) és nemcsak a neve miatt, hanem, mert természetes szépség, nincs túlsztárolva, tudja mi a határ és van benne egy különc orosz szépség. Megérdemelten lett modell és egyébként is az orosz modellekben van valami. 
7) Odavagyok a divatért, a különböző szépségtermékekért, az ápolt hajakért ezokból kifolyólag szinte minden spórolt pénzemet azonnal elverem, ha meglátok valami szépet vagy, ha kigondolom milyen új dologra van szükségem addig hajtom míg az enyém nem lesz.(Jelenleg egy táskáért veszek meg, új hajszínért és egy nyakláncért)  Viszont próbafülkébe utálok járni, ott mindig rondának tűnik az ember. 
8) Soha nem vagyok megelégedve a rólam készült képekkel, ami már nagyon zavaró a környezetem számára, de ez a tulajdonságom soha nem fog elmúlni. Szerencsére vannak olyanok, akik elviselik. (Titania) 
9) A hangulatom percről-percre tud változni emiatt nagyon szarkasztikus vagyok, sokszor megszólok másokat akkor is, ha nem kéne ezen próbálok változtatni, egyenlőre sikertelenül. 
10) Ha valamin nagyon elgondolkodok akkor általában nagyon rosszul jövök ki és rosszabbnak látok mindent, viszont, ha ösztönből cselekedek akkor is rosszul jövök ki. Érti, ezt valaki?! Mert én nem....

Titania kérdései: 
1) Inkább a csendet, vagy a zene hallgatást részesíted előnyben miközben írsz?
Ez attól függ, hogy mit és mikor írom. Nem állandó tényező van, hogy nagyon zavar a zene máskor meg üvölt, hogy hangosabbra kapcsoljam. Általában novellák közben szoktam a zenét előnybe részesíteni. 

2)  Nagy port kavart Marco Reus jogsi nélküli furikázása ( a kis hülye :D ), ha találkoznál vele, mit mondanál neki ezzel kapcsolatban? :D ( Szívi, csak miattad van ez a kérdés :D )
Létezik, hogy ezt még nem beszéltük?Mert valami rémlik.... Ha találkoznék vele, jesszusom tudod mi lenne a reakcióm viszont, ha erről kellene beszélnem megdicsérném, mert jó sokáig sikerült így vezetnie lebukás nélkül és nem mindenki vállalná be. Jár neki egy dicséret.

3) Ha egy napra láthatatlan lennél, és egy általad kiválasztott focista házába mehetnél be mit csinálnál ott, és kinél mennél?
Hűha, ez nehéz kérdés, de szerintem Marcohoz mennék, (de szívesen mennék még Seséhez, Tonkóhoz, Nandohoz, Marcelohoz ...) jól körbeturkálnám az egész házat és kipróbálnék mindent, tipikus én. 

4)  Van kedvenc focista babád?
Természetesen és nem leplek meg, ha Enzokát mondom, akit rendesen meggyámbásznék. Azt hiszem mi ketten nagyon jól kijönnénk egymással és együtt mennénk az emberek agyára végül még Marci is csatlakozhat. 

5) Mi a véleményed Pilar Rubioról?  ( az enyém ez  http://media.tumblr.com/9966a656a046fb4ca427d21c6070621c/tumblr_inline_mrsqg6uitd1qz4rgp.gif ) ezt most nem hagyhattam ki :D
Idézem az egyik ask beszélgetésünket: 
1) remek anya tudja, hogy a csecsemő divatozni akar apa hajával valamint, hogy igenis meg kell szabadulni attól a pár szál hajacskától. 2) tornamester olyat mutat, hogy megáll az eszed még a végén te is fogsz súlyzózni a bevásárló zacsikkal vagy a gyerekkel, mint ahogy ő. 3) példakép, hát ezt nem is kell kommentálnom ez egyértelmű. 4) igen ő menő gyerekstylist tudja, hogy mi kell a gyereknek és látod ő nem rágódik azon, hogy leejti-e vagy sem, mert neki mindegy, ha már lent van akkor lent van. 

6) Emma Rhys Jones vagy Irina Shayk a rokonszenvesebb?
Irina, bár nagyon bírtam Emmát is, de mióta számodra ellenszenvessé vált és felsorakoztattad az érveket ellene azóta már én se bírom. 

7) Mats Hummels vagy Mario Götze a férfiasabb?
Ez milyen kérdés? Mégis, hogy teheted fel? Alap, hogy Göcce....na jó viccet félretéve Mats minden kétséget kizáróan, ő egy talpig férfi. 

8) Sajnálod, hogy hamar kiesett a La Roja a 2014-es VBn?
Van olyan, aki nem sajnálja? 

9) Mi az a tulajdonság amit szeretsz magadban, és mi az amit nem?
Amit szeretek: a szarkazmus
Amit nem szeretek: néha robot vagyok, rendmániás és elakarom érni legtöbbször a tökéletességet, ami ugye lehetetlen.

10)  Könnyen megtalálod másokkal a közös hangot?
Nem pont, hogy ellenkezőleg iszonyat nehezen találom meg a közös hangot szóval mindig örülök, hogyha van egy közeli barát a társaságba legalább nem tűnök olyan bénának.(Azért a fiainkkal biztos megtalálnám: Valdebebasba való beszökési kísérlet sikeressége után!)